Szomolányi csata
Szomolányi csata | |||
Konfliktus | Rákóczi-szabadságharc | ||
Időpont | 1704. május 28. | ||
Helyszín | Szomolány, Nádas és Jablánc környéke | ||
Szemben álló felek | |||
| |||
Parancsnokok | |||
| |||
Szemben álló erők | |||
| |||
Veszteségek | |||
|
A Rákóczi-szabadságharc katonai eseményei |
---|
Dolha • Munkács • Tiszántúli hadjárat • Tiszabecs • Észak-magyarországi hadjárat • Bihar • Belényes • Holdvilág • Feketehalom • Püspök • Szomolány • Koroncó • Nagyszombat • Pudmeric • Zsibó • Szentgotthárd • Győrvár • Székelykocsárd • Trencsén • Vavrisó • Romhány |
A szomolányi csata a Rákóczi-szabadságharc egyik kisebb ütközete, melyet 1704. május 28-án vívtak a Kis-Kárpátokban fekvő Szomolány közelében. A szabadságharc első olyan diadala volt, ahol a tapasztalatlan és képzetlen kurucok reguláris császári egységeket futamítottak meg gazdag zsákmányra szert téve ezzel.[1]
Előzmények[szerkesztés]
1704 márciusában az újonnan kinevezett császári fővezér, Sigbert Heister hadjárata során visszafoglalta a kurucoktól két hónappal korábban meghódított dunántúli területeket. Májusban Forgách Simon vezetésével újra megjelentek a kurucok a térségben, lekötve ezzel a Bercsényi által vezetett kuruc fősereg ellen készülődő Heister figyelmét.
![](http://chped.net/https/upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/d/db/Bercs%C3%A9nyi_Mikl%C3%B3s_VU.jpg/220px-Bercs%C3%A9nyi_Mikl%C3%B3s_VU.jpg)
Pálffy János császári tábornok Bercsényi és Károlyi előrenyomulását látva kb. 2000 fős seregével kiürítette Nagyszombatot és Pozsony alá vonult vissza. Arra utasította Ritschant, hogy keljen át a Kis-Kárpátokon és ne Nagyszombat, hanem Modor környékén csatlakozzon hozzá. Két példányban küldött levelének egyikét a kurucok elfogták, majd Bercsényi kezébe került. Ő ez alapján Ocskayt arra utasította, hogy egységével az előrenyomuló Ritschan elől térjen ki, engedje be a szomolányi szorosba, az út mentén pedig rejtse el a Rákóczihoz hű szlovák felkelőket. Saját seregével is elindul Szomolány felé, a Nagyszombatba benyomuló Károlyit is erre utasította, erősítésül pedig Ottlyk György huszárezredét is maga mellé rendelte.
A csata[szerkesztés]
A szemben álló felek[szerkesztés]
A Morvaország felől érkező, eredetileg Pozsony felé tartó Johann von Ritschan tábornok serege (2331 gyalogos, 250 lovas, 4 ágyú) többnyire újoncokból állt.
Ezred neve | Létszám |
---|---|
Deutschmeister-gyalogezred | 473 fő |
Holstein–Plőn-gyalogezred | 129 fő |
Starhemberg Guido-gyalogezred | 625 fő |
Kriechbaum-gyalogezred | 468 fő |
Jung-Daun-gyalogezred | 454 fő |
Maltzan dán gyalogezred | 182 fő |
Visconti vértesezred | 150 fő |
Taaffe vértesezred | 50 fő |
Vaubonne-dragonyosezred | 50 fő |
Heister utasítása értelmében május 26-án indult el Szakolcáról jelentős mennyiségű (70 szekér) élelmet és felszerelést szállítva magával. A szekereken utaztak a tisztek családtagjai is.[2] 52 km nehéz terepen való megtétele után Jabláncon keresztül éjjel érkeztek Szomolányba, ahol Ritschan egynapi pihenőt rendelt el. Eközben értesült a nagyobb kuruc seregek közeledtéről, mire haditanácsot hívott össze. Itt főtisztjei (Bertram Wachtendonk alezredes a Deutschmeister-ezred parancsnoka, Leopold Maltzan ezredest, a dán zászlóalj parancsnoka és Giordani kapitány, a Visconti vértesszázad parancsnoka) felettesük álláspontját (tovább kell vonulni dél felé, Vöröskőn felvenni az utána küldött erősítést, majd egyesülni Pálffy seregével) leszavazták. Szerintük ugyanis ezzel a hadmozdulattal védtelenné válnának a Morvaországba vezető útvonalak, így a kurucok portyái fenyegetnék ezt a tartományt. Erre Ritschan éjjel 11 órakor – különösebb felderítés nélkül – az előző napi útvonalon visszaindult Jabláncra.
![](http://chped.net/https/upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/0/08/Gr%C3%B3f_K%C3%A1rolyi_S%C3%A1ndor.jpg/220px-Gr%C3%B3f_K%C3%A1rolyi_S%C3%A1ndor.jpg)
Eddigre azonban Károlyi seregei is a közelbe értek. Ő kb. 4000 lovast irányított és Nagyszombatból érkezett Szomolány és Nádas közelébe. Eközben Ocskay kb. 1000 lovasával Ritschan közelében, a Fehér-Kárpátok és a Morva között portyázott, Ottlyk György 300 huszárja Csejte és Varbó környékén tartózkodott, Bercsényi pedig 8-10000 emberével még az utolsó érsekújvári sáncokat foglalta el, majd 27-én éjjel ő is megindult Szomolány felé.
A csata első szakasza[szerkesztés]
Ritschan egységei az éjszaka és a felszerelést szállító szekerek miatt rendkívül lassan haladtak. 28-án éjjel 2 óra körül érkeztek a Nádastól északra fekvő erdőbe, ahol Ocskay és a hozzá csatlakozott szlovák felkelők tüzet nyitottak rájuk. Kb. fél órányi harc után a felkelők a túlerő elől kihátráltak az erdőből. Eközben Károlyi mintegy 2000 lovasa a császári menetoszlop Wachtendonk és a dán Maltzan által irányított végét támadta meg. Az itteni újonc katonák meghátráltak, de a visszaforduló Ritschan és erősítése oldalba támadta a kurucokat, akik 4 óra körül visszavonultak. Ebben az összecsapásban a kurucok 300, a császáriak 100 főt veszítettek. A fején és a karján könnyebben megsérült Ritschan, a karján Wachtendonk is.
Ezalatt a felszerelést szállító szekerek a Trnava patak mocsaras melléke és a Jabláncra vezető hágó felé emelkedő út miatt igen lassan haladtak. Ritschan egyik ágyúját ezek védelmére rendelte, hármat a menetoszlop végén hagyott. Az erdőben újra gyülekező kurucokat látva ide is erősítést rendelt, célja a szekerek mielőbb átjuttatása volt a hágón. Ekkor már sebesülése miatt csak kocsin tudott utazni, a menetoszlop elejénél tartózkodott. A csata további részében a császári hadsereg egy Ritschan vezette első és egy Wachtendonk és Maltzan vezette hátsó, egyre jobban lemaradó részre esett szét. A két egységet Károlyi lovassága választotta el egymástól.
A császári sereg első része[szerkesztés]
Az osztrák sereg első része 9 óra körül jutott át az erdőn. Ritschan itt úgy határozott, hogy bevárja csapatait. A hátraküldött tisztek azonban nem találták a menetoszlop végét. Nem sokkal később azonban Wachtendonk hátramaradt egységeitől küldöncök érkeztek Ritschanhoz, akik újabb lőszeradagokat kértek. A tábornok így biztonságban érezve egész menetoszlopát, ismét folytatta útját Jablánc felé. A következő magaslatnál újabb pihenőt tartott. Felderítői itt azzal szembesültek, hogy a tőlük keletre fekvő magaslatokat kurucok szállták meg. Ezek Bercsényi időközben beérkezett egységei voltak. Ritschan tőlük tartva alig 700 emberével sietősen folytatta útját, hogy mielőbb a jablánci várkastélyba húzódjon, a felszerelést pedig – mivel a szekerek nem férnének el a kicsiny várudvaron – a Miava-patak túloldalán szekérvárral helyezze biztonságba. Dél körül el is érte a kastélyt, ám eddigre a kurucok teljesen bekerítették.
![](http://chped.net/https/upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/9/92/Jablonica_ka%C5%A1tie%C4%BE_05.jpg/220px-Jablonica_ka%C5%A1tie%C4%BE_05.jpg)
Az idős tábornok elszánta magát a végsőkig való védekezésre, hozzálátott a várkastély ostromra való felkészítéséhez. Amikor este Bercsényi felszólította a megadásra, mégis két tisztet küldött ki egyezkedni, ugyanis tisztjei lebeszélték a hiábavaló vérontásról. De ebben az is szerepet játszhatott, hogy ekkor már tudta, hogy a délután folyamán a felszerelést szekérvárban őrző Giordani kapitány embereit Ebeczky István huszárjai megfutamították és a zsákmányt megszerezték. A lovasság nagyrészt elmenekült, de a kurucok sokáig üldözték a menekülő császári gyalogságot. A kurucok részéről Ottlyk György és Ebeczky Imre vettek részt a megadásról szóló tárgyaláson. 18-20 óra környékén az a megállapodás született, hogy a várkastélyba menekült császáriak leteszik a fegyvert és fogságba vonulnak.
A császári sereg lemaradó egységei[szerkesztés]
A menetoszlop végén található csapatok a rossz vezetés és a folyamatos kuruc rajtaütések miatt az útról letérve nem Jablánc irányába, hanem attól délre tartottak. Valószínűleg a helyi parasztok is segítették a hajdúkat abban, hogy az ellenség mellett vagy előtt haladva állandóan nyugtalanítsák őket. A császáriak ágyúikat a sűrű erdőben nem tudták használni, szabályos ütközet kialakítására esély sem volt. Wachtendonknak az erdő túlsó végéig tartó a kb. 3 km-es távolság megtételéhez 7 órára volt szüksége. Ezalatt az idő alatt végig azt hitte, hogy a helyes úton, Ritschan nyomában halad, aki már biztonságban eljutott Jabláncra. Fogytán volt az egységek lőszere is, a korábban már említett utánpótlást kérő tisztek ugyanis nem érkeztek vissza.
Csak az erdőből kiérve szembesült azzal, hogy rossz helyen van, tájékoztató ágyúlövéseire pedig nem érkezett Ritschantól válasz. Így a közeli Rozbechi faluba próbált vonulni, hogy ott kedvezőbb állásokból fogadhassa az őt üldöző kurucok várható támadását. Eközben vette észre a Jablánc felől elmenekülő császári lovasságot (a szekértábor kuruc megrohanása után széledtek szét). Mivel úgy gondolta, hogy a Jabláncba beszorult Ritschanon segíteni már nem tud, ő is visszavonult a császári őrséggel rendelkező Éleskő vára felé. Eközben kisebb összeütközésbe került a helyszínre nemrég érkezett Ottlyk György 300 huszárjával. Két nap múlva, 30-án 1100 emberével és 3 ágyújával megérkezett Morvaországba.
Veszteségek[szerkesztés]
A csatában elesettek számáról csak igen bizonytalan adatok állnak rendelkezésünkre. A kurucok veszteségét 300-400 főre tehetjük. A császáriakét a korabeli osztrák források 700, magyar források 4000 főben állapították meg. Markó és Bánlaky szerint 1000 fő körül lehetett.[2] Jabláncban Ritschannal együtt fogságba esett a felesége, 24 főtiszt és 300 ember. Rajtuk kívül a kurucok még kb. 400 foglyot ejtettek. A császáriak teljes hadfelszerelésüket (70 szekér) és 3 ágyújukat is elvesztettek. A kurucok zsákmányába került fegyverekkel, ruhákkal több ezredet is fel lehetett volna szerelni.
Következmények[szerkesztés]
Ritschan és felesége hintóval, a császári tisztek saját lovukon indulhattak fogságuk színhelyére, Nagyszombatba. A kuruc katonák másnap a Nagyszombat melletti Majtényba vonultak, ahol Károlyi vezetésével felosztották a gazdag zsákmányt. Ritschan 19 hétig, 1704. októberéig volt a kurucok fogságában, amíg a kiváltásáról folyó tárgyalások tartottak. Végül 3000 forint váltságdíj és 50 kuruc fogoly szabadon engedéséért szabadult ki.[3]
A szomolányi győzelem jelentősége, hogy megakadályozta azt, hogy Heister, Ritschan és Pálffy János tábornokok seregei egyesülve a Felvidék nyugati részének visszafoglalására induljanak. Lehetővé tette továbbá, hogy a kurucok portyákat indítsanak Morvaországba (Ocskay) és Alsó-Ausztriába (Károlyi). Ezek alkalmával nemcsak gazdag zsákmányra tettek szert, felbosszantották a császárt (Károlyi a születésnapján gyújtatta fel a Bécs környéki falvakat, hogy ünnepi kivilágítást rendezzen, megölték a simmeringi császári állatkert párducait), hanem azt is elérték, hogy a későbbi időkben a császári tábornokok jobban vigyázva a császárvárosra, óvatosabban nyomultak be Magyarország belsejébe (pl. koroncói győzelme után Heister visszavonult a nyugati határ térségébe). A győzelmeiket a kurucok azonban nem tudták kihasználni, mert a zsákmány szétosztása után a katonák egy része szétszéledt, két héttel később pedig a Forgách Simon vezette dunántúli sereg nagy vereséget szenvedett Koroncó közelében, így a Dunántúl nagy része újra császári fennhatóság alá került.
Jegyzetek[szerkesztés]
Források[szerkesztés]
- Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme
- Gebei Sándor: A Rákóczi-szabadságharc Magyarország története 11., Kossuth, 2009 45-46. o.
- Heckenast Gusztáv: A Rákóczi-szabadságharc, In: Liptay Ervin (szerk.) Magyarország hadtörténete I. kötet, Zrínyi Katonai Kiadó, 1985. 347-348. o.
- Háromszáz éve történt – a szomolányi csata